A színkeverés és a trikromatikus elmélet
Newton úgy gondolta, hogy a fehér fény kikeveréséhez minden spektrális összetevő szükséges, de legalábbis az a hét, amelyeket alapszíneknek nevezett. Ebből a véleményéből később engedett,…
Newton úgy gondolta, hogy a fehér fény kikeveréséhez minden spektrális összetevő szükséges, de legalábbis az a hét, amelyeket alapszíneknek nevezett. Ebből a véleményéből később engedett,…
A színek tudományos vizsgálatának kezdőpontját kétségtelenül Newton színelméletéhez kell kötnünk, melyet az 1660-as években kezdett kidolgozni, és 1704-ben megjelent Opticks című művében foglalt össze. Az…
A színek és a fény mibenléte feltehetően mindig is foglalkoztatta az embereket. Többé-kevésbé megbízható feljegyzések, írások azonban erről a témáról legkorábban csak az ókorból, főleg…