Lassan-lassan feledésbe merülnek a sokáig egyeduralkodó képcsöves (katódsugárcsöves, CRT-s) monitorok, televíziók, egyéb eszközök. Könnyet ejteni nem érdemes értük, a világ változik, a technika fejlődik, punktum. Annyit azonban talán megérdemel a CRT, hogy példátlanul sikeres pályafutásáról megemlékezzünk, rávilágítsunk gyengeségeire, és megemlítsük egy-két olyan tulajdonságát, amelyet máig nem sikerült felülmúlni.

Csaknem 120 éve, hogy Karl Ferdinand Braun német fizikus elkészítette a „katódsugár” eltérítésére alkalmas légritkított katódsugárcsövet. A vízszintes és függőleges eltérítéssel időben változó elektromos jelek alakját sikerült a képernyőn megjelenítenie. Valójában a katódsugarakkal – mint később kiderült, elektron-nyalábbal –, és a Braun-csőhöz hasonló csövekkel akkor már több mint 30 éve kísérleteztek, kevés gyakorlati eredménnyel, de hasznos felismerésekkel. Végül a katódsugarak tanulmányozása vezetett az elektron felfedezéséhez (J. J. Thomson, 1897), ami a fizikában óriási áttörést jelentett.

Az első Braun-csövek egyik példánya (1897) egy archív fotón. A cső jobb oldali végén látható a katód, tőle balra középtájon a gyorsító anód kivezetése. A cső homlokfelületéhez közel elhelyezett, fluoreszcens anyaggal bevont kör alakú csillámlemez maga a fénykibocsátó felület. A képen nem látunk a csőbe beépített eltérítő elektródákat, mert ezeket akkor még kívülről helyezték a cső nyakára. (A mágneses eltérítést használó későbbi CRT-kre hasonlóképpen kívülről húzták rá az eltérítő tekercseket.)

Braun maga valószínűleg legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy a CRT mekkora karriert fog befutni a XX. században. Állítólag kifejezetten ellenezte találmánya felhasználását olyan „haszontalan játszadozásra”, mint a televíziós képátvitel. Elsődlegesen mérési alkalmazásra gondolt, ami egyébként megvalósult, hiszen az oszcilloszkóp, a vektorszkóp és egyéb CRT-s mérőműszerek igencsak elterjedtek a későbbiekben.

Továbbfejlesztett Braun-cső. Ez a cső már ún. Wehnelt-hengert használt a fűtött katódból kilépő elektronok fókuszálására, és a képen láthatók a csőbe beépített vízszintes és függőleges eltérítő elektródák is az elektronsugár elektrosztatikus eltérítéséhez (archív kép)

A CRT nagy korszaka az 1930-as években jött el, amikor a televíziós képátvitelben az elektromechanikus rendszereket fokozatosan felváltotta a teljesen elektronikus televízió. Az ezt követő nagyjából 70 éven át a CRT a megjelenítők világának koronázatlan királya volt: sok százmillió tv-készülékben és sok tízezer stúdiómonitorban használták, nem beszélve az 1980-as évekig használt képfelvevő csövekről, amelyek lényegében ugyancsak Braun-csöveknek tekinthetők, csak a kijelző felület helyén képérzékelő réteg volt. Az elektronikus számítógép megszületésével tovább erősödött a CRT pozíciója, az ezredfordulóig ezt a területet is a katódsugárcsöves monitorok uralták.

A Londonhoz közeli Ediswan gyárban készült képcsövek a ’30-as évek végén. A legkisebb cső átmérője kb. 18 cm, a legnagyobbé 38 cm, a bal oldalon látható többé-kevésbé szögletes képcső átlója pedig 43 cm

Amiről idáig nem beszéltünk: a színes televízió iránti igény az 1950-es években a képcső fejlesztését is ebbe az irányban terelte az Egyesült Államokban. Több próbálkozás után megszületett az árnyékmaszkos színes CRT. Ennek lényege, hogy elkülönült, alapszínű (R, G, B) foszforpontok sokasága van a képernyőn, amelyeket három elektronsugár gerjeszt pontról-pontra, az árnyékmaszk lyukain/résein keresztülhaladva, az aktuális képtartalomnak megfelelően. A különféle színek a három alapszín additív keverékeként jelennek meg a képernyőn. Rövid megemlékezésünkben a színes képcsövek problematikájára és fajtáira nem térünk ki, erről a témáról számtalan írást talál az olvasó az Interneten.

A CRT hátrányos tulajdonságai – különösen az LCD képernyők jellemzőinek ismeretében – közismertek: nagy mélységi méret, nagy tömeg, nagy fogyasztás, több tízezer volt gyorsító anódfeszültség, 80-90 cm átlóméret fölött egyre növekvő gyártási nehézségek, nem sík kijelző felület, a szemet hosszabb használat esetén és érzékenységtől függően fárasztó villogás stb. E két utóbbi probléma orvosolható, a késői CRT-k már sík homlokfelületűek voltak, a villogás pedig a frissítési frekvencia növelésével gyakorlatilag megszüntethető. Ez azonban már nem mentette meg a képcsövet, mint ahogy az sem, hogy sikerült 15-20 cm mélységi méretű típusokat is kifejleszteni a 1990-es évek végére. A világ ennél laposabb képernyőre vágyott…

A fenti felsorolásból látszik, hogy valódi komoly kifogás a képminőséggel kapcsolatban nem merült fel, hacsak a gazdaságosan elérhető képméret korlátját nem számítjuk ide. (A monitoroknál azonban ez értelemszerűen nem játszott szerepet.)

Például a felbontást tekintve, a CRT egészen a legutóbbi időkig versenyképes lett volna a mai, pixelstruktúrájú képernyőkkel szemben (különösen fekete-fehérben). A színhűség ugyancsak rendben volt, a ma még uralkodó szabványos sRGB színteret tökéletesen reprodukálta a CRT. A kontraszt még mai mércével mérve is kiemelkedő volt, a foszfor nagyon rövid utánvilágítása és a pillanatszerű pixel-megvilágítás miatt a CRT okozta mozgáselmosódás elhanyagolható, az input lag – a játékosok nagy örömére – szintén nullához közeli. Előnyei miatt a CRT nem tűnt el nyomtalanul, speciális területeken olykor még találkozhatunk velük.

Ma már persze a legkorszerűbb LCD panelek megközelítik, sőt túlszárnyalják az említett és nem említett előnyöket, de a CRT meglehetősen gyors kiszorulása idején ez még nem volt így. A „Mi lett volna, ha…?” típusú kérdésnek természetesen ez esetben sincs értelme. Minden nosztalgia nélkül visszanézve úgy tűnik, hogy a kényelmi szempontok (vékony és könnyű képernyő), plusz az energiahatékonysági és környezetvédelmi elvárások, és persze az LCD panelek relatíve olcsó tömeggyártására alkalmas technológiai szint elérése siettették a CRT „kimúlását”. Ennek ellenére az utolsó (kis méretű, fekete-fehér, speciális CRT-ket gyártó) európai képcsőgyár csak 2012-ben húzta le a rolót.

A 2000-es évek elejétől a monitorkínálatban csakhamar uralkodóvá, sőt kizárólagossá vált az LCD technológia, és bár a tévékészülékekben a CRT után egy darabig a vezetést átvette a plazmatechnológia, végső soron az LCD ezt is kiszorította. A néhány éve megjelent OLED, mint rivális display-technológia sikereket arat bizonyos területeken (televíziók, signage kijelzők, tabletek, okostelefonok), azonban a monitortechnikában egyelőre nem játszik számottevő szerepet. Az első OLED PC monitor (Dell) talán mostanában, az ősz folyamán kerül kereskedelmi forgalomba, egyelőre csillagászati kb. 5000 USD áron.

Strongpulse