Trendek a gamer monitorok fejlesztésében

Tudott dolog, hogy a PC monitorok felhasználása szerteágazó, és a fejlesztés folyamatos a legegyszerűbb, általános használatra tervezett, és a legbonyolultabb, kreatív munkára szánt készülékek esetében is. Ebben az írásban BenQ közleményekre alapozva, a gamer monitorok két nagy kérdéskörével foglalkozunk. Az egyik az a lehetőség, hogy a monitor színvilágát hogyan lehet egyedileg egy adott játékhoz igazítani, a másik pedig a Mini LED és az OLED vetélkedésének kilátásai a gamer monitorok területén.

A BenQ MOBIUZ PixSoul Engine

A videojátékok egyedi esztétikai dizájnnal rendelkeznek, amelyet a legkülönbözőbb színpaletták és tónusok jellemeznek. Minden pixel, minden színárnyalat és minden kontrasztérték hozzájárul ahhoz az élményhez, amelyre a játékosok vágynak. Felismerve ezt az igényt, a BenQ kifejlesztette a PixSoul Engine-t, a MOBIUZ sorozatú játékmonitorokba integrált úttörő technológiát. De mire is képes ez a technológia?

A PixSoul Engine, illetve annak központi része, a MOBIUZ Game’s Color Adjustment számításba veszi a játékok egyediségét azzal, hogy létrehozza a játékok műfaj szerinti szín-adatbázisát. A BenQ a színtechnológia terén szerzett 20 éves tudását, és több mint 100 AAA osztályú játékos értékes tapasztalatait felhasználva a Game’s Color Adjustment precíz kalibrálást végez annak biztosítására, hogy a színek megjelenítése közvetlenül megfeleljen a játék vizuális esztétikájának. Legyen szó a fantáziavilág élénk színeiről, vagy egy lövöldözős játék durva realizmusáról, a BenQ MOBIUZ monitorai a PixSoul Engine-nel olyan látványt nyújtanak, amely hű marad a fejlesztő művészi elképzeléseihez.

Miért fontos a színek beállítása a játék jellegének megfelelően?

A legtöbb játékmonitor által kínált színbeállítások nem képesek megragadni a modern videojátékok árnyalt esztétikáját. Például az általános „FPS mód” mint gyárilag beállított preset megfelelő lehet néhány játékhoz, de gyakran nem ez a helyzet, ha különböző témákkal, művészeti stílusokkal és az egyes címek sajátos igényeivel szembesülünk. Hasonlítsuk össze pl. a Call of Duty: Modern Warfare 2 durva valósághű csatatereit és a Destiny 2 fantasztikus idegenképeit. Mindkettő FPS lövöldözős játék, de a vizuális előadásmódban drámaian különböznek.

A probléma lényege, hogy az általános megközelítés nem alkalmas a játékosok egyedi preferenciáinak kielégítésére, és a különböző játékok egyedi kinézetének és érzetének megteremtésére. Színszakértők és lelkes gamerek bevonásával a BenQ MOBIUZ termékfejlesztő csoportja elhatározta ennek az ellentmondásnak az áthidalását a színvilág egyedivé tételével, a gamer közösség igényeivel összhangban.

A játékok színhangolásának tökéletesítése és ellenőrzése

A színvilág optimalizálására szolgáló Game’s Color Alignment funkció eredménye egy aprólékos, három lépésből álló folyamat végállomása. Az első lépés az elmúlt öt év népszerű játékainak kiterjedt kutatása volt. A BenQ team és a bevont szakértők belemerültek a játékmenetekről készült felvételekbe, művészeti könyvekbe és fejlesztői interjúkba, hogy elemezzék az egyes játékok történetének narratíváját és esztétikai lényegét. Ez az átfogó megértés képezi az alapot a BenQ játékszín-adatbázisának létrehozásához, amely a színbeállítások elkészítésének kritikus fontosságú erőforrása.

Ezt követően a színszakértők és mérnökök ezekhez a megtekintésekhez többféle színbeállítást rendeltek hozzá a BenQ adatbázisában található minden egyes játék esetében, gondosan mérlegelve a tartalom különböző vizuális szempontjait és változatait. Például a PlayStation 5-re készített Like a Dragon: Infinite Wealth esetében, ha módosítjuk az általános kontrasztot és a színhőmérsékletet, a láthatóság a sötétebb területeken jelentősen javulhat, de a játék ikonikus, már-már rajzfilmszerű művészi hatása kissé csökken. Ezt figyelembe véve egy harmadik tényezőt is számításba kell venni: magukat a játékosokat.

Ez a harmadik lépés szigorú elemzéseket tartalmazott, beleértve az online felméréseket és a csoportos vizsgálatok során végzett személyes vakteszteket, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a kiválasztott színváltozatok túlnyomórészt a játékosok preferenciáira hatnak. Ez az alapos folyamat biztosítja, hogy minden színbeállítás tükrözze a szakértők és a játékosok kollektív bölcsességét, ami páratlan vizuális élményt eredményez.

Az egyedi színvilág létrehozásának lépései: 1) Népszerű játékok történetmesélésének és esztétikájának elemzése. 2) Együttműködés színszakértőkkel és mérnökökkel a BenQ játék-adatbázisának létrehozásához. 3) Online felmérések és egyéni vaktesztek a vizsgálatokban résztvevő csoportban. 4) Az eredmény: minden preset tükrözi a szakértők és játékosok kollektív bölcsességét

Előnyök

A PixSoul Engine Game Color Alignment színhangolási és ellenőrzési folyamatát követően gondosan elkészítettük a játékspecifikus színprofilokat, amelyek letölthetők a MOBIUZ Color Center webhelyéről, és a BenQ Color Shuttle szoftverrel telepíthetők.

A színhangolási folyamat során nyert eredmények a Gen 1 MOBIUZ modellekbe integrált három, előre beállított színmód létrehozásában öltött formát – Sci-Fi, Realistic és Fantasy –, amelyek a játék műfaja helyett az esztétikai alapú színbeállítások világelső alkalmazását képviselik. Ezek a „Gamer-Experienced Color” elnevezésű módok tehát paradigmaváltást jelentenek a color presetekben, az esztétikai élményt helyezve előtérbe az általános műfaji beállításokkal szemben.

A Gamer-Experienced Color segítségével a MOBIUZ-játékosok zökkenőmentesen kiválaszthatják a kedvenc játékaik művészeti stílusához illő megjelenítési beállításokat, legyen szó a Dead Space sci-fi horror stílusáról, egy valósághű kalandról, mint például a Red Dead Redemption 2, vagy egy klasszikus fontasy játékról, mint a The Witcher 3. A régebbi Gen 0 MOBIUZ modellekhez kompatibilis szimulált színbeállításokat hoztunk létre, amelyek elérhetők a Color Center webhelyen.

Hogyan tovább?

Az eddig elkészített több mint 100 színbeállítással, több mint 50 személyes interjúval és több mint 100 konzoljátékos visszajelzésével a BenQ továbbra is finomítja és bővíti színhangolási erőfeszítéseit. Folyamatosan arra buzdítjuk a játékosokat, hogy csatlakozzanak az verifikálási folyamathoz, biztosítva, hogy a MOBIUZ monitorok tökéletesen hangolt színeket biztosítsanak, amelyek megfelelnek a preferenciáiknak. Várjuk azoknak a játékosoknak a jelentkezését, akik szeretnének együttműködni a BenQ-val a PixSoul Engine Game Color Alignment forradalmának előmozdítása érdekében.

Forrás: https://www.benq.eu/en-cee/knowledge-center/knowledge/mobiuz-pixsoul-engine-gamers-color-alignment.html

Második nagy témánk a Mini LED és az OLED paneltechnológiák előnyeinek és hátrányainak összevetése a gamer monitorokhoz kapcsolódóan.

A fejlett paneltechnológiák megjelenése

A játékipar továbbra is ösztönzi a fejlődést a kijelzőtechnológiában, folyamatos javulást hozva a vizuális minőségben. Az elmúlt évek legszélesebb körben tárgyalt játékmonitor-fejlesztési témái ugyan a frissítési gyakoriság és a válaszidő voltak, a legújabb megjelenítési trendek további látványos javulást ígérnek a tökéletes játékélmény érdekében. Ezek közé a felkapott technológiák közé tartozik az élethű látványt nyújtó HDR, a gyakorlatilag végtelen nagy kontrasztarányt nyújtó OLED panelek, és a kiemelkedő fényerőt és kontrasztot biztosító Mini LED-es háttérvilágítás, amelyek mindegyike a legsötétebb feketét, a legvilágosabb fehéret és az élénk színek szélesebb választékát biztosítja.

Ahogy az OLED és a Mini LED technológia egyre elterjedtebbé válik a gamer monitorokban, a játékosok még valósághűbb és magával ragadóbb játékélményre számíthatnak. Azonban minden technológiának megvannak az előnyei és a hiányosságai a játékmenet javításában. Azt szeretnénk most bemutatni, hogy a kijelző technológiai jellemzői hogyan befolyásolják a játékélményt, és miért lehet a Mini LED erős lehetséges alternatívája az OLED-nek a gamer monitorok világában.

OLED a gamer monitorokban

Az OLED (Organic Light-Emitting Diode) technológia kiváló színeiről és magas kontrasztarányáról híres. Mivel minden pixel saját fényt bocsát ki, az OLED-kijelzők „igazi” feketéket és élénk színeket produkálnak, ami különösen előnyös a sötét jeleneteknél és a játékok nagy dinamikatartományú jeleneteiben, gazdag, élethű képekkel javítva a látványt.

Az OLED kijelzők azonban hajlamosak a beégésre, azaz a statikus képek maradandó nyomot hagyhatnak a képernyőn. Ez különösen akkor jelent gondot, ha a játékosok statikus képi elemeket, például HUD-okat (Heads-Up Displays) vagy háttereket hosszabb ideig jelenítenek meg. Ezenkívül az OLED képernyők élettartama rövidebb más technológiákhoz viszonyítva. A fénykibocsátó organikus diódák elég gyorsan öregszenek, ami csökkenti a fényerőt és a színpontosságot.

Mini LED a gamer monitorokban

A Mini LED (Miniature Light-Emitting Diode) technológia komoly előrelépést jelent a hagyományos LED-es háttérvilágításhoz képest. A hagyományos LED-eknél kisebb Mini LED-ek alkalmazása előnyökkel jár mind a korábbi LED, mind az OLED kijelzőkkel összehasonlítva.

Játék közben a Mini LED-ek nagyobb fényereje javítja a láthatóságot és a részletességet, és a lokális fényerő-szabályozással (local dimming) kombinálva a képen belüli dinamikát is nagy mértékben növeli. A Mini LED technológia hosszabb élettartamot kínál, mint az OLED, mivel a szervetlen és pici LED-ek kevésbé hajlamosak az öregedésre, így a fényerőt és a színpontosságot hosszú távon is megtartják. Ezenkívül a Mini LED kijelzők sokkal kevésbé hajlamosak a beégésre, így megbízhatóbbak a játékokhoz, ahol a statikus elemek, például a térképek vagy az állapotjelző sávok gyakran hosszú ideig a képernyőn vannak.

Összegzés

A fent részletezett két technológia mindegyikének megvannak a maga előnyei, különösen, ha különböző játékműfajokban alkalmazzák. A Mini LED technológia lényegesen nagyobb fényerőt biztosít az OLED-hez képest, ami különösen előnyös világos környezetben vagy nagy fényerejű jeleneteket tartalmazó játékoknál, mint például versenyjátékok, nappali fényben játszódó FPS lövöldözős játékok vagy szerepjátékok csodálatos jelenetekkel és tájakkal. Ezzel szemben az OLED-ek kiváló kontrasztot biztosítanak, és képesek minden pixelt kikapcsolni, hogy valódi feketék jelenjenek meg. Így a sötétebb jelenetek kivételesen szép képeivel és óriási kontrasztarányával az OLED-ek jól teljesítenek azokban a horror- vagy lopakodó játékokban, amelyek a sötétséget és az árnyékokat használják a feszültség fokozására.

Mindkét technológia javítja a HDR (High Dynamic Range) élményt, de eltérő módon. A Mini LED-ek nagy fényereje a HDR képeket a fényes részletek kiemelések szélesebb skálájával erősíti, fokozva a valósághűséget és a festői hatást a sportokban, az RPG-kben és az akció-kalandjátékokban. A tökéletes feketével az OLED-ek kiválóak a fény és az árnyék finom árnyalataiban, különösen hatékonyak az általános sötét játékokhoz. Az OLED panelek csúcsfényereje azonban általában alacsonyabb, mint a Mini LED paneleké, ami korlátozhatja a HDR tartalom kivételesen erős csúcsfényeinek megjelenítését. A Mini LED paneleknél alkalmazott lokális fényerőszabályozásnak azonban a zónaszámtól függően lehetnek nemkívánt mellékhatásai. A kontrasztnövelő hatás itt korlátozottabb, mint az az OLED-nél.

A Mini LED panelek azonban fejlődnek, és próbálják utolérni az OLED kontrasztképességeit a lokális fényerőszabályozás és a háttérvilágítás minőségének javításával. A Mini LED technológia növekvő elfogadottsága alátámasztja a benne rejlő lehetőségeket az OLED alternatívájaként. Ahogy a technológia folyamatosan fejlődik, a Mini LED kijelzők a fényerő, a tartósság és a vizuális teljesítmény lenyűgöző kombinációját kínálják, hogy megfeleljenek a modern játékosok változatos igényeinek.

Forrás: https://www.benq.eu/en-cee/knowledge-center/knowledge/benq-mobiuz-1152-zone-mini-led.html

moninfo

Legyen Ön az első hozzászóló

Várjuk hozzászólását!

Az Ön email címe nem kerül nyilvánosságra.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .